Rájöttem, mért tudtam volna tegnap felfalni egy egész elefántot. A tanácsom továbbra is az, hogy ne egyetek sok szóját. A hormonháztartásom megint egy SZAR. Bár lehetséges, hogy a rengeteg stressz most jött ki rajtam az érettségi miatt… no m1, mire ráébredtem erre, már vettem egy doboz szójatejet, szóval ezt már elfogyasztom.
Mellesleg Évinél vagyok, mert anya és Évi elmentek Debrecenbe hétfőig, addig enyém a lakás. Ma Pemivel elmegyünk először Deákra, onnan meg valahova bulizni. Nem tudom még, de úgy érzem jó este lesz, habár én nem iszok alkoholt a diétám miatt. Vagyis adtam magamnak engedményt arra, hogy Siófokon a 2 este közül az egyiken ihatok valamennyit. De ez nem Siófok. De nem kell pia a lazuláshoz. Ameddig az önbizalmam a negyede se volt a jelenleginek sok kellett, de már nem. És érettebb is lettem.
Jaj annyira élvezem az egyedüllétet. Mármint nem az a lényeg, hogy egyedül vagyok. Az is kellemes, mert csönd van. A lényeg az, hogy olyan mintha saját lakásom lenne, én is vásároltam. Reggel megcsináltam a kaját mára meg holnapra. Aztán eljöttem vásároltam a Sparba. Mint egy egyedül álló felnőtt nő. Nagyon király volt. Én biztos, hogy egyedül fogok élni egy ideig. Azért se kéne most a nagy Ő, mert akkor nem lenne lehetőségem majd egyedül élni. Ha nem kerülök át valami isteni csoda folytán fizetősről államilag finanszírozottra fősulin, akkor tuti az időt otthon húzom le és ha mostanban jön az a bizonyos Ő, akkor 3 vagy 4 év után mikor elköltözöm már úgyis inkább vele költöznénk össze, mint egyedül. Asszem. De erre a tapasztalatra szükségem lesz, még mielőtt akárkivel összeköltöznék. Álom.
Mellesleg elkezdtem nézni egy videót. Kritika (akar lenni) reklámokról, de ennél nagyobb szart még nem láttam.
https://www.youtube.com/watch?v=Sm6af35TD3g
Attól eltekintve is, hogy nem összeszedett és ha én már akármiylen videót csinálnék, előre kitalálnám mit akarok mondani, nem akkor szerencsétlenkednék a mikrofonba, hülyeség amiket beszél. Mindent kiforgat. A kritikának nem ez a lényege. Nem ismeri fel, amikor direkt túloznak. [01:45-től] Aztán, ha egy kaja reklámban eljátszák, hogy valamilyen kreatív csapatnak “Kellene még egy ütős ötlet”, akkor nem mindegy mihez? Miért kell ezen problémázni? [04:20-tól] És az utolsó, eddig is beletekergetve néztem, de itt megállítottam végleg, hogy a csaj a reklámba hümmög egyet a csávó pedig azt a kommentárt fűzi hozzá, hogy “Itt a csaj ráadásul hmm hangot is ad. Aah, ráizgult egy pasira, aki nagyon hasonlít “Sziasztok! Laci87 vagyok”-ra. Nem kinézetben, hanem ez jutott eszembe először róla mikor megláttam. Nem tudom mért.” [04:35-től] Wtf?? Annyira szánalmas ez a videó, hogy muszáj volt kipanaszkodnom magam róla. Hogy jut eszébe ekkora szart feltölteni?
Na jó, inkább kialszom magam indulás előtt.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: