Van aki olvasta a Titok könyvet? És van aki hisz benne? Aki szkeptikus, és egy hibbant nőszemélynek fog gondolni, mert én erre alapozom az életem, azt megkérem most váltson csatornát, mert nem érdekel ebben más véleménye.
Kevés dolog van, amiben nem befolyásol más mit gondol. Nem érdekel általában, ki mit gondol arról, hogy nekem a pizza meg a hamburger nem kaja, az se érdekel, hogy azoknak az embereknek a gimiben akik a nevemen és a koromon kívül szart se tudnak rólam, mi jár a fejükben, mikor Pemivel vihogva végiglibbenünk a folyosón. Talán ennyivel le is tudnám zárni azt a hatalmas listát, amiben képes vagyok leszarni Mindenki véleményét. Ja meg persze magamról és az Univerzumról alkotott véleményem.
Történt egyszer, hogy megbetegedtem 2007.szeptember 5-én és nem mentem iskolába egy hétig. Már a hét vége felé jártunk, mikor szép kis pöttyök jelentek meg a lábamon, mint valamiféle kiütés, de mint később kiderült bevérzések. Szóval Schönlein-Henoch purpurám volt. Igazán kellemetlen betegség, de nincs kockázata. Az orvosok biztosra mondták, hogy meggyógyulok. Kicsit nekem elhúzódott a gyógyulási folyamat. A gond végülis az volt, hogy elengedtem magam. 12 éves voltam és csak annyit tudtam, hogy beteg és fáj és ez ellen nincs mit tennem. Nem írok tüneteket, mert igazából felesleges is. A hangsúly ott kezdődik, mikor a nagymamám testvérének a felesége meglátogatott, aki kineziológiai dolgokkal foglalkozik. Sulykolták belém a vonzás törvényét. Igazából azzal győztek meg, mikor azt az érvet hozták fel, hogy az ember képes megbetegíteni magát, ha beképzeli a betegséget és én ezt még 5-ben megtapasztal mikor az iskolában olyan hitelesen játszottam, hogy megfáztam, hogy mármár én is elhittem és másnapra beteg is lettem.
Azóta anyukámmal megtértünk. Ő akkor elolvasta a Titkot én még szerintem éretlen voltam hozzá. Olyan 8. év végére sikerült rávennem magam. Azóta már többször elolvastam a rám jobban vonatkozó részleteket.
Ha bele gondolok sosem volt olyan, hogy csalódást okozott. (Na jó, mikor vettem egy Bukszát és nagyon rákoncentráltam, de nem nyertem.) Mindig vizsga előtt erre koncentrálok. Vagyis 1 dologban még hiszek, az a szerencsebugyim (igen, haha), hogy mégis valami kézzel foghatóban is hihessek. De anélkül is végül minden dolgom rendbe jött.
Szerintem a szépsége talán abban rejlik, hogy az ember nem tud és nem is mer világmegváltó dolgokban 100%-ig bízni, így apránként halad. Hiába koncentrálnék 100%-ig, hogy béke van a földön, hiába kezelem úgy, attól még 100 %-ig nem hiszem el. Sőt, egy ekkora bevonzáshoz, nem is elég egy, esetleg ötszáz ember rákoncentrálása.
A lényeg, hogy ez nálunk talán a Bibliát váltja fel. Ha nem sikerülne valami (de mindig minden összejön – lásd érettségi, nyelvvizsga, főiskola, válás) akkor se hibáztathatnék mást, csak magamat.
Most nézhettek hülyének, de nem vagyok egyedül ezzel a gondolkodás móddal. Ott volt Einstein, Beethoven, Lincoln, Newton, Platón vagy Shakespear is.
“Azt akarod hinni, hogy a dolgok csupán a szerencsén múlnak, és bármikor történhet veled valami rossz? Szeretnéd úgy gondolni, te is lehetsz rossz időben rossz helyen? Hogy a körülmények kívül esnek a te irányításodon?
Vagy inkább szeretnéd hinni és tudni, hogy életed alakulása a te kezedben van, és csak jó történhet veled, hiszen mást nem engedsz be a gondolataidba? Te döntesz. Bármit is válassz elméd fókuszául, az lesz életed meghatározója.”
Ti mondtátok